#o005 Olimpia. Történelem. Unalom.

Lezajlottak az első események az első gördeszkás olimpián. Friss élmények és vegyes érzések.

Yuto Horigome (22) és Momiji Nishiya (13) japán gördeszkások, a 2020-as Tokiói Olimpia gördeszka street aranyérmesei. (fotók: Times, The Guardian)

  • Ez egy vélemény cikk.

A gördeszkázás hatalmas utat tett meg a kezdetek óta napjainkig, hogy immáron hivatalos olimpiai sportágként lehessen rá hivatkozni. Bár ez a történés és/vagy jelenség rendkívül megosztja a gördeszkás közösséget. Mindkét oldalon találunk elég érvet és ellenérvet, amelyek nyilvánosak, érthetőek és megfelelő módon kommunikáltak. Ezekkel részletesebben most nem is kívánunk foglalkozni, inkább az elmúlt napok eseményeit próbáljuk kicsit értelmezni, jobban mondva a benyomásainkat megfogalmazni.

Már az elején szeretnénk leszögezni, hogy az olimpián résztvevő gördeszkások teljesítménye óriási, erről a korábbi versenyeket nézve is (SLS, Dew Tour, világbajnokságok, stb.) meggyőződhettünk. Valóban történelmet írtak, attól függetlenül, hogy dobogóra álltak-e vagy sem. Mégis, bár a park széria még hátra van, az eddigiek alapján, többekkel beszélgetve vegyes érzéseink maradtak. És ezekben a diskurzusokban a talán legtöbbet elhangzott Tony Hawk idézetet vennénk alapul, mely szerint:

>
“Nekik (az olimpiának) nagyobb szükségük van ránk (a gördeszkázásra), mint nekünk rájuk (az olimpiára).”
— Tony Hawk

Persze, ne forgassuk ki a szavait, hiszen Tony Hawk-nak is jelentős szerepe volt abban, hogy most itt tart a gördeszkázás, amiről ő is több fórumon áradozott, ő maga is jelen volt tokióban, bedeszkázta a pályát és bátorította a versenyzőket. De ennek a mondatnak a lényege tulajdonképpen az, hogy a gördeszkás közösség eddig is megszervezte magának a versenyeit és a megmérettetéseit, legyen az tét nélküli, vagy hivatalossá tett, gondoljunk itt például a Tampa-i skatepark legendás versenyeire vagy a Street League-re, mint két “ellen” pólusra. És valljuk be, a “saját” versenyek sokkal lazábbak, oldottabbak és izgalmasabbak (voltak).

Tokióban nagy nyomás lehetett a résztvevőkön több okból is. Rendkívül hosszú és fárasztó repülő út a világ minden tájáról, a covid miatti korlátozások, a hőség (mindenki arról posztolt az első napokban, hogy folyamatosan hűteni kell magukat, pl. jégmellényekkel, stb.), nagyon kevés idő az amúgy is brutál szintű pálya megismerésére és gyakorlásra, a nézőközönség/szurkolótábor hiánya és persze maga a tény, hogy ez mégis csak a legelső olimpia a gördeszkázás történetében. Szóval az alapcsomag sem volt túl vonzó.

Mindezeket figyelembe véve és bekalkulálva a látottakba, kicsit árnyalható a kép, de őszintén, kicsit unalmas volt az egész. Igen, mi is végig izgultuk, szurkoltunk ennek-annak, de alapvetően utána mégsem volt az a “Hű, ez de jó volt!” érzés. És ez, utólag átgondolva több kérdést is felvet. Első körben a versenyszabályzatot. Kevés az a 45 mp fejenként és körönként. Nagyon intenzív így is, viszont súlyosan leszűkíti a flow-t. Ha jól megnézzük, a versenyzők kb. a 20%-át ha kihasználják a pályának, azt a bizonyos középső sávot. Persze, erre van “idő” és ebbe a sávba sűríthetőek be nagy bizonyossággal azok a trükkök, amik a legtöbb pontot érhetik. Így az eredmény ezen a pályán: unalmas körök, kapkodás, sok toporgás deszkával a kézben, ide-oda forgolódás és, hogy mindenki a megszokott, jól bevált trükkjeit tolja. Nem látunk, de nincs is esély újításokra. Valószínű, hogy a következő olimpián más pálya lesz, de kérdéses, hogy egy újabb pálya kialakítás mire ösztönzi majd a versenyzőket. Arra, hogy elengedjék magukat és kreatívak legyenek, vagy inkább arra, hogy előrántsák a tuti tárat a 100%-os trükkökkel. Mert, hogy ez is jó és taktikus, de nem lesz élvezhető vagy nézhető.

A street deszkázásnak pont az a lényege, hogy az ember kihasználja az útjába kerülő “elemeket”. Mindezt leképezni egy pályán / skateparkban szinte lehetetlen, de ez adja az ízét. Jelenleg, ezt az olimpiai számot nézve (szigorúan gördeszkás szemmel) egy korlátháborút láttunk. És félreértés ne essék, nem a résztvevő deszkásokat akarjuk ledegradálni, hanem az élményt értelmezni az adott versenyszabályzati rendszerben. És ráadásul az egyéni körök teszik ki a verseny kisebb részét. Az utána következő szóló trükkök már valamivel érdekesebbek, de nagy valószínűséggel kiszámítható volt, hogy ki mivel áll elő. Az elmúlt időkben talán egyedül a sokat fújolt Nyjah Huston szokott előrukkolni innovációval, ami magával húzza később a mezőnyt is és nem mellesleg, eddig folyamatosan a csúcson is tartotta őt. Meglepetésre itt az olimpián nem került a dobogó közelébe.

Azt is látjuk, hogy ez a verseny erős mentális próba alá is vetette a résztvevőket. A francia Aurelien Giraud is több oldalas insta posztokban szabadkozik és kér elnézést, hogy nem úgy sikerült, ahogy. De vajon kell-e neki szabadkoznia? Őt sem a versenyekről ismeri a deszkás közösség, hanem az extra magas és extra durva street trükkjeiről. Eleve, hogy eljutott az olimpiáig és itt most közelítsük meg a témát a mérce oldaláról, szóval, hogy elérte az olimpiai színvonal mércéjét már önmagában is óriási teljesítmény, nem hogy a gördeszkások körében, de a “kívülállók” körében sem kellene szabadkoznia. Pláne egy olyan ágazatban, ahol nem egzakt időre és távra mérik az eredményt, hanem javarészt szubjektíven. Ugyanez érvényes Nyjah-ra is, kedveljük vagy nem. Ő is beszámol arról, hogy fel kell dolgoznia a történteket. Ő mondjuk tényleg sikeres és ambiciózus versenydeszkás, valódi street gyökerekkel, ami sok más résztvevőre nem mondható el és ez nem vitatható el tőle, így joggal küzd a saját maga által felállított célok elérése és meghiúsulása közti szakadékkal, viszont arra a következtetésre jut, hogy a legjobb az egészben az, hogy egyáltalán deszkázhat és most újra erre fog koncentrálni. Még jó, hogy a (versenyszerű) gördeszkázásból van egy menekülési út, magába a (real life) gördeszkázásba. Vissza a gyökerekhez.

A versenyszerű deszkázás népszerűvé válása magával fog hozni sok mindent. Remények szerint több színvonalas skateparkot, de ezzel együtt még nagyobb szakadékot is a szubkultúra pártiak és a versenypártiak között, sok olyan gördeszkást, akinek a gördeszkás világról alkotott képe inkább a parkokban és a versenyekben fog körvonalazódni és távol lesz a “gyökerektől”. Ezzel együtt kell élni, nem gondoljuk, hogy ártani fog a szó szoros értelemben vett street deszkázásnak.

Reméljük, hogy ti is elemezgetitek a gördeszkás világ változásait és reméljük, hogy ehhez mi is hozzáteszünk. És azt is, hogy a park széria izgalmasabb lesz egy kicsit. A többit meglátjuk 4 év múlva (vagy három?).


#olympix001 | Ők indulhatnak a Tokiói Olimpián

#olympix002 | Yuto, Hawk, Nyjah, közvetítések

#olympix003 | Angolok, brazilok, dánok és a tokiói pálya

#olympix004 | Lizzie Armanto, edzések, rádió beszélgetés az olimpiáról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük