videó: 13:50 perc
Richie Valdez összerakott egy negyedórás dokufilmet Jamie Thomas-ról, melyben szó esik a Zero-ról és a személyes gyűjteményének sorsáról is.
Kiragadtunk néhány érdekes gondolatot is a videóból: (igyekeztünk azt is belőni, hogy hol hangzik el)
00:12 – 00:32
Ez a Zero és a Garage Days Collection. Az irodánkban arra törekedtem, hogy olyan legyen a hely, mint egy deszkás nappali. Egy hely, ahol magazinokat lehet olvasni, videókat lehet nézni. Így olyasmi hangulata van, mint a skateshop-oknak gyerekkoromban, amit nagyon szerettem.
00:51 – 01:19
Volt egy X-Games kupám 1995-ből. Azért a trükkért, amivel a Welcome to Hell (Toy Machine film -szerk.) részem is indul. De évekig el volt csomagolva. Tanakodtam, hogy mi legyen vele. Végül felraktam a Garage Days Collections ebay oldalára 1.500$-ért és még aznap elkelt. Hogy emlékezzek rá, vettem egy ilyen egyszerű kis szobrot és tettem rá egy feliratot, amin az áll, hogy: 1995. Extreme Games – Best Trick. Így megmaradt az emlék.
02:57 – 03:26
Vannak itt a falon fotók (Erik) Ellington-ról, (Adrian) Lopez-ről. Ezek mind a márka történelmét idézik fel és azt, hogy honnan jöttünk. Van itt egy fotó Ryan Smith-ről. Nagyon jó barátok voltunk abban az időszakban, sokat lógtunk és filmeztünk együtt, jó volt a kapcsolat. Aztán egyre jobban belemerült az alkoholba és ez egyre jobban eltávolított minket egymástól. Remek srác, fantasztikus deszkás. A függőségét leszámítva nagyon bírom.
03:33 – 04:02
Itt (egy helyen) van a Zero online értékesítés, és ehhez a raktárkészlet, valamint az összes személyes vackom, aminek egy részét ma (ebben a videóban) megmutatom majd. Korábban a Zero eladások egy disztribútoron, a Black Box-on keresztül folytak. Azt mondtam az üzlettársamnak, Chad-nek, hogy minden deszkából, amit gyártunk rakjon el egyet nekem, egyet a cégnek, egyet a deszkásnak (akinek a neve alatt futott a lap) és egyet magának. Amikor bezártuk a Black Box-ot, megmaradt 13-14 raklapnyi cucc a raktár közepén. Kérdezem tőle, hogy: “Ez meg mi?” Azt mondja (az üzlettársam), hogy: “Ez mind az, amit félretetettél velem.”
04:03 – 04:20
Heti két napot dolgozok ezen az üzleten (Garage Days Collection). Két fő kategória van. Azok a lapok, amelyek nem valamelyik ikonikus széria részei, felkerülnek az ebay-re, és úgy 20$-tól indul a licit, így 20$-tól kelnek el valahol. A másik kategóriának csináltunk egy weblapot (Garage Days Collection) kb. négy évvel ezelőtt, ahova a “csúcskategóriás” dolgokat rakjuk fel.
04:21 – 05:06
A Garage Days Collection tulajdonképpen a személyes gyűjteményem. Eltettem egy halom pólót és cipőket, amiktől most megválok. A gyerekeim nem látják át az egész karrieremet, még nagyon kicsik voltak, amikor a csúcson voltam. Így nem is igazán értékelik azokat a dolgokat, amiket megőriztem az évek során. Jobban érdekli őket a legfrissebb, mit tudom én, Dime kollekció, nem pedig apa ezeréves lerongyolt pólója. Ezeket a cuccokat befotózom, feltöltöm és igyekszem a leírásban egy kis történetet is hozzá írni, hogy érzékelhető legyen a kontextus. A keskeny lapokat eladományoztam a YMCA-nek. Közel 1.000 lapot adtam így jótékony célból, ami nagyon jó érzés volt.
05:09 – 05:41
Ez az oldal (a raktár másik része, az aktuális Zero termékekkel) már áttekinthetőbb. Itt azok a termékeink vannak, amiket közvetlenül adunk el a vevőnknek. A most futó lap kollekciók és ruházat. Sokszor megkeresnek az emberek, hogy ez vagy az volt az első deszkájuk és, hogy van-e nekünk. Nosztalgiáznak és újra át akarják élni az első deszkájuk adta élményt. Ez egy nagyon személyes vetülete ennek az egész üzletnek. A gyűjtögetésem is abból az érzésből fakad, hogy gyerekként még nem tudtam, hogy meg lehet élni a gördeszkázásból ezért mindent meg akartam őrizni, hogy biztos legyek abban, hogy nem álmodom.
06:14 – 06:35
Egy csomó használt Zero lapot újrahasznosítok. Egyedi grip art-tal látom el őket, amikor időm engedi. Próbálunk olyan termékeket piacra dobni, amelyek valamilyen formában egyediek. Sokat tanultam a Garage Days Collection-ös üzletből és az ott tapasztalt dolgokat megkíséreljük átültetni a Zero-s világunkba is, ami úgy néz ki jól működik, az emberek szeretik, amit csinálunk és ez jó.
06:36 – 07:05
Ezek azok a lapok, amikkel az elmúlt években hajtottam. Ezzel például a Battle Commander-ben (Berrics link). Ez is része a Garage Day-es cuccoknak. Az emberek nagyon szeretik a dedikált lapokat, egyedi grip-pel. Így tényleg egy különleges, szerethető valami jön létre amivel élmény lesz hajtani. Ráadásul továbbadni valakinek, akit érdekel szintén egy érdekes folyamat, ami bennem belül is zajlik, mert néha nem tudom, hogy tényleg meg akarok-e válni egy-egy laptól, amit én is szeretek. Érzelmi szűrőkön át tart az útjuk, míg eldől.
08:09 – 08:44
RV: A korai Zero időkben szélesebb lapokat használtál?
Régen igen. Aztán megsérült a térdem 1999 körül és akkor ilyen 7.8-as, 8-as lapjaim voltak úgy három-négy éven át majd egy 8.8-ast használtam az említett Battle Commander-ig, azaz 2012-ig, mert úgy éreztem, hogy túl keskenyekkel megyek. A Battle Commander-ben, ha emlékszel, elővettem pár fura alakút lapot. Aztán próbáltam visszatérni a keskenyebbekre, de addigra annyira megszoktam a szélesebb függők nyújtotta kényelmet, hogy egy darabig 8.5-sel, aztán 8.6-osokkal hajtottam és megszerettem őket. Azóta 8.6-ost használok.
08:57 – 09:26
Nagyon gyengén pattintok switch backside-ban, alacsonyan. Switch-ben csak a frontside vált be, abban tudtam úgy fordulni, ahogy kell. A backside-ot nem is erőltettem ezért. Viszont a switch frontside-ba sok energiát fektettem még a 90-es évek elején. Akkoriban toltam a switch 5-0 grind 180 out-ot, a switch tailslide-okat, switch lipslide-okat. Emlékszem, hogy egész jó magasságokra is fel tudtam rakni a frontside-ot, mondjuk egy switch frontside 180 nosegrind-ot, de azokból az időkből a switch trükkjeim között nem volt backside.
10:06 – 10:32
Sok pro deszkás küzd ezzel a problémával (hogy a régi megmaradt dolgait, “gyűjteményét” hogyan hasznosítsa), de senki sem akar időt és energiát fektetni a feldolgozásukba. Néhány embernek segítettem azzal, hogy feltettem a cuccát a saját oldalamra. Volt egy pár Sean Malto Adidas minta cipő, tulajdonképpen egy kamu cipő, ami csak arra kellett, hogy a megbeszélésen kézbe lehessen venni. Rajta volt a neve és az egyik munkatársnak sikerült elmentenie egy párat. Ismertem a srácot és túl akart adni rajta. Sikerült is eladni, összesen két pár készült belőle, ez volt az egyik.
10:33 – 11:40
Natas (Kaupas) feltette az instagram oldalára, hogy: “Találtam 18 lapot az anyukám pincéjében. Várom rájuk az ajánlatokat DM-ben!” Rögtön ráírtam, hogy én vagyok az, Jamie Thomas és az egyik piros Panthers lapot megvenném. Adok érte 2.000$-t. Láttam, ahogy elkezd válaszolni, a kis pöttyök ott hullámoznak, aztán abbamarad és semmi. Semmi válasz. Egyik ismerősömnek megvolt Natas száma, úgyhogy felhívtam. Mondja nekem, hogy: “Most éppen úton vagyok munkába, amikor megérkeztem átküldöm a számát.” Mondom: “Nem jó, állj félre és küldd el nekem azonnal.” Szóval írtam Natas-nak egy sms-t, hogy: “Nem akarlak zavarni, de azok miatt a deszkák miatt írok, amiket felraktál.” Ismét látom, hogy válaszol, kis pöttyök, de semmi válasz. Na jó, mondom, most van az amikor felhívom. “Szia, itt Jamie Thomas, bocs, nem akarlak agyon nyúzni, de…” Aztán elmondta, hogy egy csomóan ráírtak, hogy mennyiért adja, mennyire gondolt, stb., de ő ajánlatokat várt nem alkudozni akart. Úgyhogy újra elmondtam, hogy nekem kell az egyik piros Panthers lap és mi lenne, ha adnék érte 2.000$-t. Azt, mondta: “Ok, remekül hangzik!” Megkértem még, hogy dedikálja, amit meg is tett, úgyhogy nekem így most tökéletes az egész. Talán az egyik legkedvencebb lapom a gyűjteményemben. Otthon van a falon.
11:43 – 13:50
RV: Nagy kedvencem az impossible grind-od a Clipper Hubba-n.
Köszönöm. Közel 40 éves voltam, akkor. Ha jól megnézem, a legtöbb deszkás nem tolja ki ennyire, 40 körülig a pro karrierjét. Nekem a pályám egyik fénypontja volt, ami elég furán hangzik, mert elég későn jött, de nagy áldás volt, mert onnantól már nem akartam annyira erőszakosan űzni tovább a sikereket. A hajtóerőnek, a vágynak belülről kell fakadnia és ha már nincs ott, akkor én nem akarom megjátszani. Nem is vállalok már be veszélyesebb dolgokat, parkokban deszkázok, filmezgetünk. Túl sokáig maradtam a csúcson a karrieremben. És minél tovább maradtam, annál hosszabb időre ragadtam bele. Ez csak mostanában tudatosult bennem. Most már próbálok nem a múltban élni, mert úgy érzem, hogy annak az áldozata lettem. Próbáltam az lenni, amiről azt gondoltam, hogy mások azt akarják tőlem vagy az az elvárásuk felém. Ha valakinek, akkor nekem komoly identitás problémáim voltak. (erről korábban beszámoltunk -szerk.) És minél tovább maradtam az úton és hajtottam a küldetést, saját magamra gyakoroltam nyomást, hogy trükkök kellenek, hogy új videó részeket kell filmezni és így tovább. Egyszerűen nem egészséges a számomra, hogy ilyen terhek alatt éljek akkor, amikor más felelősségem is van a családom vagy az üzlet terén. Volt olyan időszak, amikor ezekkel mind elbírtam, de most már csak inkább élvezni akarom a deszkázást és a deszkázásom miértjéhez akarok jobban kötődni és közelebb állni ahhoz, amiért elkezdtem deszkázni. Amikor elkezdtem, akkor a fejlődés hajtott, az újabb és újabb trükkök, hogy meglássam meddig tudom kitolni a határaimat. Manapság a célom az, hogy az az érzés meglegyen, hogy élvezem a deszkázást. Azért néha bevállalok trükköket, az adrenalin miatt, de nem tolom túl. Mindig emlékeztetem magam arra, hogy miért is deszkázok. És ha ez az érzés megmarad, akkor úgy érzem, életem végéig boldog leszek.
