videó: 03:52 perc
A Gördeszkázás Szabályai sorozat legutóbbi írásában Tom Karangelov beszél a szpot vadászat rejtelmeiről, amit sok érdekes sztorival fűszerez. Inspiráló interjú a gördeszkázás íratlan szabályairól, tiszteletről és már be- vagy még be nem adott trükkökről.
A Village Psychic-en, Ian Browning készítette interjú szerkesztett változata.
Maga az ötlet, hogy egy gördeszkás szpotokra vadász, felidéz bennünk néhány nagyon pontos képet: a barnagatyás keleti partiak pinceajtókat keresnek, a zúzós arcok kerítések résein kukkolnak kiszáradt medencék után kutatva, a pufi DC-s arcok a Love Park-ra emlékeztető elemekre gyúrnak, és így tovább. Talán először nem is a kaliforniai prok jutnak eszünkbe, amikor a tűt keressük a szénakazalban, pedig Tom Karangelov letette a névjegyét egy olyan helyen, ahol minden bedeszkázható korlátot számtalan szempár figyel.
Ian Browning: Az Out There részedben rengeteget beszélsz az olyan szpotok felderítéséről, amiket egy filmben láttál. Van valami más is, ami a keresgélést motiválja?
Tom Karangelov: Ez az egész film dolog úgy jött, hogy Los Angeles-ben autókáztam fel-alá és volt egy hely, amire megesküdtem volna, hogy a Gázt! című filmben volt. Aztán máskor meg kíváncsi voltam hol élt Tupac. Orange County-ban nőttem fel, ami a 90-es évek gördeszka iparának központja volt. Minden egyes helyet agyon deszkáztak. Én a 2000-es években kezdtem deszkázni, így főleg a korlátokra mentem, de szeretem a lépcsőket és a gap-eket is. Ahogy idősödtem és rájöttem, hogy ezeken kívül más is létezik, elkezdtek bizonyos dolgok foglalkoztatni. Rá vagyok kattanva, hogy olyan helyeket találjak Orange County-ban és Los Angeles-ben, ahol annak idején nem deszkázott senki.
Van egy nagyon híres szpot a Menikmati-ban (éS videó -szerk.), ahol Arto (Saari) deszkázza a lépcsőket és egy korlátot. Tegnap véletlenül megtaláltam az a templomot, a korlátot és közvetlen mellette pedig egy fura bump-ból vízszintes korlát fölé elemet. Klassz dolog rálelni egy-egy szpotra és találni még körülötte egyebet. Annyi dolog van, amit kihagytak anno. Múltkor meg: „Ne már, ez az a hely, ahol Jeremy Wray hajt egy padkán át egy tetőn. És ez tényleg ebben a parkolóban van? Nézzük, mi van még ezen a tetőn? Vagy a környékén?”
IB: Hogy néz ki egy szpot vadász napod?
TK: Hétfőtől péntekig csinálom. Csak nagyon ritkán vágok bele hétvégén, mert akkor inkább deszkázok, mint mindenki más, akkor lehet filmezni. Tehát vegyünk egy hétfőt. Keresek egy olyan környéket, ahol még valószínűleg nem jártam. Reggel odamegyek kocsival és a délutáni csúcsforgalom előtt távozok. Szomorú, de ilyenkor nemigen deszkázok. Csak vezetek és hagyom, hogy beszippantson a hely. Amikor elérkezik a hétvége, már vannak is szpotok a tarsolyomban.
Érdekes, mert sokszor iszonyat energiába telik találni valamit, máskor viszont egy pillanat alatt az ölembe hullik egy jó hely. Most meg nincs igazán semmim, úgyhogy újra kutakodnom kell. De hát ez így működik. Elég kiszámíthatatlan.
IB: Találtál valami újdonságot, vagy próbáltál bedeszkázni valami új helyet a karantén ideje alatt?
TK: Persze! Egy csomó helyet! A legtöbb iskola zárva volt. Olyan dolgokat is meg lehetett tenni, amiket amúgy nem. Van egy necces sztori: Volt az az Enter The Museum részem. És az a hely a La Crescenta-ban, ami egy híres korlát-fölött-bank-be szpot. Figgy-nek (Justin “Figgy” Figueroa) volt egy címlap fotója is ott egy crooked-dal.
“Figgy” címlap fotója, amire Karangelov utalt.
A suli udvarán van egy spine-hubba. Mondom magamban: „Ha ki tudnám nyitni valahogy a kaput, irtó jót deszkázhatnék.” Ez egy nagyon híres gimi, ahol vannak bőven deszkázható dolgok. Néha éjjel is elmegyek egy-egy szpothoz, hogy körbeszaglásszak. Szóval valahogy észrevettem, hogy jó néhány ablak nyitva van. Az egyiken be tudtam mászni, kinyitottam a kapukat és leragasztottam őket. Hétvégén visszamentem és az ajtók még mindig nyitva voltak.
Van egy korlát a spine-hubba mellett. Át-ollie-ztam a korlátot a hubba-n noseslide-ra. De annyira bejött, mert sokszor járunk errefelé, de mindig elengedtem, mert itt lehetetlen deszkázni.
Kizárólag a Covid miatt jött össze. Kevesebb volt az ember, a tanár a gondnok. Egy rakás céges helyszín is kiürült.
Van egy másik, nem annyira jó rész, de ez is ott van, ahol csinálom a nosegrind kipattintást és azt az extra hosszú boardslide-ot, amit nem szoktam csinálni, ezért igen jól esett beadni. Az épület egy elég gáz parkban van és mindig vannak ott biztonsági őrök. Megszólítottam az egyiket: „Elnézést, azt hiszem bent hagytam a pénztárcámat a parkban, amikor kosaraztam. Melyik napokon lesznek itt biztonsági őrök, hogy kiderítsem, megtalálták-e?” Erre ő: „Holnap senki sem lesz itt az tuti. De ha jössz, akkor keddtől vasárnapig mindig lesz itt valaki.” Szóval így derítettem ki, hogy vasárnap vagy hétfőn tudok ott deszkázni. Fel is akartam venni a telefonommal, hogy megmutassam a srácoknak, hogy így is lehet érdeklődni.
IB: Melyik szpotba ölted a legtöbb munkát?
TK: Boston-ban voltunk, amikor a New Balance videót forgattuk, a String Theory-t. A Politic-os Shawn Mac mutatta meg a filmesünknek, Tim-nek azt a félkör korlátot. És én azóta, akárhova is megyek, más államokba vagy országokba, kérdezősködök, hogy van-e olyan félkör íves korlát. Mert azok a legdurvább elemek. Nagyon szeretek félkör korlátokat jam-elni. Szóval Shawn megmutatta Tim-nek ezt a pole jam korlátot, Tim meg nekem, de két órára volt Boston-tól, úgyhogy végül nem mentünk el. Múlt héten, Jordan Taylor-ral visszamentünk Boston-ba, a WKND-nek filmeztünk. Mondom: „Tim, fizetem a benzint, akármibe is kerül, de meg el kell mennünk ahhoz a korláthoz!”
El is mentünk, jó kétórányi autóútra volt. Előző éjjel végig esett az eső. Minden csupa sár és iszap. Vettünk pár seprűt is és eltakarítottuk. Egy örökkévalóságnak tűnt. Aztán kikentük a repedéseket, de még úgy is nagyon vacak maradt a talaj. Volt még nálunk egy elviteles kajás doboz, még azzal is betömtem egy lyukat. Tudatosítottam magamban, hogy arra nem szabad rámenni, mert akkor nekem annyi. Tehát elkerülni a kajás dobozt, át a kikent repedéseken és keresztül az OSB lapokon.
Tényleg mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Emlékszem, hogy mondtam is Jordan-nek, hogy: „Szerintem ennél több munkát még nem fektettünk egyetlen szpotba sem.”
Útburkolati javítások, kajaás doboz, OSB lapok. Így néz ki egy helyreállított szpot.
IB: És be is jött valami trükk kamerára?
TK: Igen, sikerült.
Addig nincs nagy gond, amíg csak ilyen bütyköket kell eltávolítani. Abban az (Enter the) Museum részben van az a híres hely szintén egy gimiben, ahol (Ed) Templeton és még egy csomó arc deszkázott. És az a pad, amit Ed végig nosebluntslide-ol. Szeretek azokon a helyeken deszkázni, ahol Ed. Ő az egyik kedvenc deszkásom. Úgy blokkolták le a padokat, hogy keresztbe korlátokat raktak rájuk. Fényes nappal levágtam a középső korlátot, amíg a haverom a biztonsági őröket figyelte. De még nem tudtam, hogy milyen trükköt kellene rajta nyomni. Végül az lett az utolsó trükk a Museum-os videóban. De az elég komoly szitu volt, nem szoktam csak úgy korlátokat levagdosni padokról. Így viszont elég különleges lett, főleg mert egy Templeton szpot. A trükk pedig egy bluntslide wallie féleség lett.
Levágni egy ilyen korlátot elég macerás. Sokat kell barkácsolni, nem olyan, hogy csak arrébb teszem.
Ed után szabadon.
IB: Ez így van! Mi lenne az álom szpot?
TK: Elképzelek egy lankás korlátot és a végén valamilyen oknál fogva pont van egy pole jam. Az nagyon komoly lenne. Képzelj csak el egy kis sárga oszlopot, amit kiütött egy teherautó meg egy kis lankás korlátot, amit le-grind-olsz, beleülsz aztán jön a pole jam.
Clive Dixon csinált valami hasonlót, de ha jól tudom ő meghajlította lent az oszlopot a lépcső alján.
IB: Ez már függőség. Van valami jó sztorid magánházaknál vagy csak simán, gyalogosok közti deszkázásról?
TK: Van egy érdekes történetem egy moziról. A New Balance – String Theory videóban van egy trükksorom, padka-wallie-grind onnan pedig be egy szűk lejáróba és az alján egy esés. Az a hely Sierra Madre-ban van egy mozinál. Emlékszem, hogy egy csomó időbe telt előkészíteni a padkát, hogy csússzon. Aztán mindenki azt kérdezte: „És mi lesz ha bejön a grind, utána hogyan tovább?” Mondom: „Szimplán elesek a végén.”
Folyton elzavartak minket. A végén kijött egy idősebb fószer, hogy: „Mit kerestek itt már megint?” Mondom: „Próbálunk lefilmezni valamit és ha sikerül, akkor itt se vagyunk és soha többé nem lát minket.” Erre ő: „Rendben, de embereket várunk ide hamarosan és amilyen gyorsan csak lehet, jó lenne ha elmennétek.” Röviddel ezután be is adtam a trükksort, persze a végén elestem, ami nagyon hangosra sikeredett. A fószer újra kijött. Mondtam neki, hogy megcsináltam, vége és mindjárt lépünk. Erre ő: „Ez egy RED kamera?” és elkezdi kérdezgetni a filmesünket a kamera műszaki dolgairól. Kaptam az alkalmon és rákérdeztem, hogy megnézhetnénk-e a felvett trükksort a moziban? A fickóval madarat lehetett volna fogatni, annyira örült az ötletnek.
Ott volt Chad Tim Tim és még néhány ismerős. Kivetítettük a kamera képét a vetítővászonra ebben a brutál jó moziban. Az emberünk odahívott még néhány kollégát és együtt néztük a videót mozi hangzással. Elképesztő volt! Ilyen csak egyszer adódik az életben. Ő is teljesen odáig volt. Olyan volt az egész, mint egy rendes mozifilm.
Jó lehetett mozivásznon, de így is adja.
IB: Vannak olyanok, akik felkeresnek, hogy itt vagy ott vannak érdekes helyek?
TK: Igen, korábban rendszeresen előfordult. De az utóbbi időben valami történhetett, mert már nem keresnek ilyesmivel. Szerintem mindenki rájött, hogy rendkívül nehéz új szpotokat találni. Ha pedig találsz egyet és elárulod, hogy hol van, onnantól mindenki rákattan. A filmesek ezért leszoktak róla. Támogat az egyik Huntington Beach-i bolt, a Jokers és ott néha a kölykök kérdezgetnek, hogy hol van ez vagy az a hely. Én pedig mindig elárulom nekik. Kissrácok érdeklődnek inkább, filmesek már kevésbé. Legalább is nem közvetlenül, hanem az ismerőseimet környékezik meg. Kevés sikerrel.
IB: Ha rálelsz egy jó helyre és ott felveszel valamit, utána mennyi ideig rejtegeted még? Van valamilyen szabály, hogy pl. nem teszed ki az instára?
TK: Igen. Sokáig ülök a videókon és közben abban reménykedek, hogy senki sem fog ugyanott trükköket felvenni. Ezért vérre is megyek.
Van a String Theory-ban az utolsó trükköm, egy átollie nosegrinde-ra. Egy csomó deszkás él LA-ben ott a közelben. És az a szpot is már ezer éve ott van. Jeremy Klein is átolliezta annak idején, de az egy kicsit más kidobóból átollie volt. Amikor odamentem úgy voltam vele, hogy ha valaki levágná a törést a korlátban akkor egy tökéletes átollie-korlátra hely lenne. Nem néz ki olyan szuperül kamerára véve, de egy átlagos Orange County-i suli, tiszta, világos, napos helyszín. De az említett, korábbi Jeremy Klein trükk miatt én szerettem volna valahogy kiiktatni azt a törést.
Az ismerőseim azt mondták, „Simán ollie-zd át 5-0-ra, mert az a legegyszerűbb egy ilyen helyen. Nehezebb lenne egy 50-50.” Emlékszem, azon agyaltam, hogy: „Ez a videó nem jön ki egy darabig, szóval ha egy nosegrind-ot tolnék és ülnék még egy kicsit az anyagon, talán valaki beadna az idő alatt egy 5-0-t és nem hiszem, hogy bárki is azon gondolkozna, hogy nosegrind-ra vagy crooked-ra kellene ugrania.” Végül úgy döntöttem, hogy kerül amibe kerül, rágyúrok a nosegrind-ra. És kb. ötödikre be is jött. De tudtam, hogy ha megvan a nosegrind, akkor az sem érdekelne, ha valaki bead ott egy 5-0-t. Mert a nosegrind húzósabb.
Mi is örülünk, hogy végül egy nosegrind lett belőle.
IB: Tetszik ez a hozzállás.
TK: Furán hangzik, de előre kell gondolkodni.
És ez a trükk különösen kemény volt, mert késő éjjel kellett bemennem levágni a korlátból két részletben, különben visszahegesztik. Általában nem szoktam levágni korlátokból, mert tudom, hogy utána csúnyán néz ki, hogy egy nagy lyuk tátong rajta. De ezúttal úgy voltam vele, hogy ha Jeremy Kelin bedeszkázta már, akkor nekem is meg kell próbálnom. Emlékszem rá gyerekkoromból, hogy beégett az a trükk.
Vicces volt, mert mindannyian biztosak voltunk abban, hogy hamarosan valaki beadja rajta a 5-0-t. Pláne, hogy pont utánunk érkezett egy másik társaság is, akik rá voltak pörögve a helyre. De végül nem adta be senki, amíg a mi videónk ki nem jött. Persze ez a dolog szépsége, hogy vannak olyan szpotok, amik ott vannak az ember orra előtt és mégsem veszik része. Csak egy kis erőfeszítés kellene, ezért otthagyják. Aztán addig várnak, míg valaki be nem előzi őket. A mai deszkás világban senkit sem érdekel az, hogy ki talált rá a helyre, vagy ki fektetett bele energiát, hogy deszkázható legyen, hanem mindenkit csak az érdekel, hogy beadja rajta a maga trükkjét. Én azon kevesek közé tartozom, akiket viszont érdekel. És azért érdekel, mert…nem is tudom. Úgy érzem, hogy sok munkám van benne.
IB: Minden bizonnyal van abban valami elszántság, hogy naphosszat keresgetsz helyeket, deszkázás nélkül csak, hogy legyen valami vérfrissítés.
TK: Szerintem a deszkások, legalább is ahol én élek, de lehet, hogy máshol is, tudják, hogy nehéz rálelni új a helyekre, de esküszöm együtt érzek a filmesekkel és még jobban is rápörgök, mert ők legalább tudják, milyen kimerítő ez a kutatómunka. A filmesek egyik legfőbb dolga, hogy jó helyeket mutassanak a deszkásoknak. Ebben a tekintetben jobban húzok a filmesek felé. Ők sokkal jobban átérzik a küzdelmeimet, mint bárki más. A különböző cégek filmesei sincsenek könnyű helyzetben: „Kameráztunk ezzel-azzal itt meg itt, remélem a másik cég filmese nem jön rá és csinálnak valami mást ugyanott.”
Tudom, hogy nem kérdezted, de elmondom, hogy kemény versengés folyik a háttérben. Csinálhatsz valami nagyon komolyat, belefektethetsz egy csomó munkát de közben azon jár az agyad, hogy most jobban teszed, ha ülsz még rajta egy fél évet. Bennem van annyi tisztelet, hogy nem deszkázok olyan helyen, amibe nem fektettem energiát. De úgy érzem, hogy a gördeszkás közösség nagyobb részét nem érdekli az, hogy ki tette az adott szpotot deszkázhatóvá vagy milyen trükköket csináltak már meg ott. Mindenki csak nyomul, hogy filmezhessen.
Ez ilyen Los Angeles-i sajátosság. Komolyan mondom, ha úton vagyok valamerre, nem látom, hogy máshol is így mennének a dolgok. Nemrég jártam Boston-ban és a legtöbb srác, akikkel deszkáztam nem ilyen. Nincs több millió deszkás Bostonban, akik egymással versengnének. Ott van mondjuk (Brandon) Westgate, aki Maine-ből jár át, vagy Kevin Coakley (Traffic SKateboards), aki ezernyi szpotot fedezett már fel annak idején. Mindig azt mondom, hogy ebből a szempontból Los Angeles-ben deszkázni sokkal nehezebb, mint a többi helyen. Erre mérget vennék!
Interjú: Ian Browning; illusztráció: Charlotte Tegan; videószerkesztés: Max Harrison-Caldwell
