#266 Hivatalosan csak két csontom tört | Kötetlen beszélgetés Tony Hawk-kal

Tony Hawk-ról szinte mindenki hallott már, akár deszkás, akár nem. Pár héttel az 53. születésnapja után interjút adott a The New York Times-nak, amit mi érdemesnek tartottunk átvenni, hogy bemutassunk egy páratlan életutat egy kicsit más szemszögből. (az interjú a The New York Times-ban megjelent, David Marchese készítette interjú szerkesztett változata.)

Sokáig úgy tűnt, hogy a gördeszkás ikon, Tony Hawk karrierje egy beadott trükkje folyamatát követi: az 1980-as és 90-es években droppolt be, az egekbe szállt a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején (hála a televízióban széles körben sugárzott X Games verseny sorozatnak és a Tony Hawk Pro Skater videójátékok sikerének), majd szépen, úton vissza a földetéréshez, az életkor gravitációs vonzásában, lazán beleállt a dolgok folyásába. Az biztos, hogy Hawk végig kacérkodott a pop-kultúra vonzásával. Az utóbbi években pedig a sármosan önmegsemmisítő közösségi média jelenlétével és a változatlanul erős félcső trükkjeivel, kiérdemelte az emberközeli hős státuszt, mert bebizonyította, hogy 53 évesen is lehetséges a pro gördeszkás karrier. „Sokaknak furcsa ez, de még mindig deszkázok, ez az én ’Apu időm’.” mondja. „De még mindig hajt a vágy. Még mindig megvannak a képességeim. Akkor miért ne?”

A legtöbb kritika azért ért gördeszkás körökből, mert állítólag eladtad magad.
(A 2000-es évek elején, karrierje pop-kultúrabeli csúcsán, Hawk leszerződött többek között az Activision-nel, a Bagel Bites-cal, a McDonald’s-cal (ahol egy alkalommal még Tony Hawk bábukat is lehetett kapni a Happy Meal menüben), a Jeep-pel és a Hershey’s kakaós tejjel, a számos gördeszka szponzora mellett.) Bár manapság új értelmet nyer ez a kifejezés, mert már inkább elfogadott tény, hogy nem lehet megkerülni a nagyvállalatokat és a nagynevű brand-eket. Ez akkor mégis jó dolog?
Én is úgy látom, hogy egyre elfogadottabb. Ma már azt hallom, hogy „Örülök, hogy láttalak abban a Subway reklámban” (akinek most ő az egyik reklámarca). Mindig lesznek olyanok, akik másképpen gondolkodnak erről. „Azt csinálod, amit mondanak neked” vagy „Globalista vagy” és ehhez hasonlókat mondanak, de ez az ő álláspontjuk. Lehetetlen mindenkinek a kedvére lenni és még ennél is nehezebb core deszkásnak (avagy nagyon erősen csak és kizárólag a gördeszkához kötődni, elutasítani az ipari vonzatát, szubkultúraként megélni a gördeszkázást -szerk.) lenni, mert egy ponton majd gondoskodnod kell a családodról. Mindig is nyílt lapokkal játszottam, hogy kik támogatnak. Én magam is ettem a McDonald’s-ban. Ma is eszek a McDonald’s-ban. Tegnap például bacon-t, tojást és sajtos kekszet ettem ott. Tehát soha sem arról volt szó, hogy feladtam volna az elveimet azért, hogy fizetést kapjak valakitől. Az lehet, hogy az értékrendem különbözik másokétól.

Igaz az, hogy a névjegy kártyádon az is szerepelt, hogy „média lotyó”?
(nevet). Igen.

Hol húzódik a határ, hogy mibe állsz bele és mibe nem?
Voltak olyan esetek, amelyeknél azt éreztem, hogy semmi közük a deszkázáshoz és csak arra akarják a gördeszkázásban rejlő lazaságot használni, hogy eladjanak egy terméket és új piacokat találjanak. Voltak idők, amikor megkerestek, hogy adjam a nevemet egy parfümhöz. De én úgy éreztem, hogy az embereknek nem a luxus divat kapcsán jutok az eszébe. Máskor gördeszka alakú gumicukor vitaminokról volt szó. Na ez már kicsit erőltetett.

És a Bagel Bites nem?
Hát, a gyerekeim imádták a Bagel Bites-ot. És még fizetnek is azért, hogy szerepeljek egy reklámban? Óriási! Egy őszinte vásárlót testesítettem meg.

Ezek a régi kritikák lassan a feledés homályába vesznek és átveszik a helyüket a közösségi média posztjaid. Különösen azok a futótűzként terjedő tweet-ek, amikben megosztod, hogy pl. valaki nem ismer fel egy skatepark-ban, vagy találgatnak, hogy te vagy-e az igazi Tony Hawk. A posztok alatti kommentek azt mutatják, hogy mennyire tetszik ez az embereknek. Mitől van ez? X generációs nosztalgia?
Ok, rakjuk akkor a helyére azt a bizonyos meme témát. Általában, amikor emberek között vagyok, felismernek: „Te Tony Hawk vagy?” „Igen.” „Hadd csináljak egy szelfit!” „Rendben!”. Kb. így zajlik. De gyakran nem ismernek fel rögtön, vagy a személyimet látva, amin az áll, hogy Anthony Hawk, nem rakják össze a képet. Na, ezeket osztom meg, mert szerintem viccesek. Félreértés ne essék, nem várom el az emberektől, hogy felismerjenek. Semmi gond azzal, ha nem. Nem foglalkozom vele. A lányomat viszont kiakasztja. Nem rég koronavírus tesztet csináltattunk és szólítottak bennünket: „Kady Hawk?”, „Anthony Hawk?” Önök nem rokonai Tony Hawk-nak?” Mondom: „De. Közvetlen rokonai vagyunk.” „Ó, az remek!” Amikor kijöttünk, a lányom kérdőre vont, hogy miért nem mondtam el, hogy ki vagyok? Nem fogom felhívni mindenki figyelmét, hogy „Khm… Én vagyok az.” Tudom, hogy néhányan azt gondolják, hogy szórakozok az emberekkel. Jó páran vannak, akik meg azt állítják, hogy „Nemsokára kijön az új videójátéka és csak ezért szerepel ilyen kitalált történetekkel.” Ez az internet valósága. Sosem nyerhetsz.

Főleg arra gondoltam, hogy változik az, ahogyan viszonyulnak hozzád. Például, és most hagyjuk az eladod magad dolgot, régi Thrasher magazinokban voltak olyan rajongók is, akik a gördeszka stílusodat is megszólták. Ez a negativizmus eltűnt. Te is érzed a változást?
Igen, teljes mértékben. Átéltem számos kritikát és voltam sok nevetség tárgya. Különösen, amikor sikeres versenyző voltam, mert sokan úgy vélték, hogy a támogatóim nem valóak a gördeszkázás világába. „Hogyan szponzorálhat a Club Med vagy a Hot Wheels vagy a McDonald’s?” De ezeket meg sem hallottam. A pályám elején, amikor elkezdtek jönni a sikerek, sokan kinevették a stílusomat, úgy hogy a rossz nyelvekre már akkor megtanultam nem figyelni. Cingár voltam, sovány, nem néztem ki jól. Nem voltam olyan laza, mint az akkori old-school arcok. Nem voltam egy Dogtown (Dogtown-nak hívták dél Santa Monica és Venice egyes részeit, ahol a 70-es években egy igen nagy hatású gördeszka stílus alakult ki. Erről dokumentumfilm is készült.) típusú karakter. Ezért kérdezték, hogy „Ki ez a kis robot kölyök, aki gördeszkával szórja itt a cirkuszi mutatványokat?” A gördeszkában találtam meg azt, ami igazán a szívemhez szól és, ami aztán ki is szakított a kortársaim közül, mert nem volt annyira elfogadott időtöltés. És még ebből is ki lettem közösítve. Nem volt könnyű. De a deszkázás sokkal nagyobb örömöt adott, így megtanultam mérlegelni és kezelni a csalódottságot. Szóval, azokban az években, amikor a hardcore deszkások szerint én lettem az eladtad-magad királya, engem nem igazán érdekelt mások véleménye. Már korán megtanultam függetleníteni magam és ellenállni. Így, lényegében, most pedig a pozitív „kritikákkal” nehéz megbírkóznom. Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik szerint még ma is mértékadó vagyok és kíváncsiak arra, amit csinálok. Például, amit pár hónapja csináltam, az utolsó 540 ollie-mat, azért tettem, mert örömöt okozott. Nem az volt a célom, hogy százezres nézettsége legyen. Aztán lett. Emlékszem, amikor megtanultam az 540 ollie-t egy hátsóudvari félcsőben, csupán ketten látták. Ahhoz képest ez nagy változás.

Nem lehett egyszerű a gyerekkorod. Más színben láttad emiatt később is a világot?
Még mindig hordozok belőle valamit. Gyakran gondolok arra, hogy vajon az emberek szemében égő vagyok-e? De az elmúlt 10 évben sikerült beállítanom az önbizalmam szintjét, de nem az emberek -megváltozott- véleménye alapján. Sokszor voltam arrogáns amiatt, hogy nem éreztem jól magam a bőrömben. Gyerekek jöttek oda hozzám, hogy tanuljanak tőlem valamit és azt se tudtam, hogy mit mondjak nekik. Bennük úgy csapódtam le, hogy „Lefagyott!” „Nem akar velem beszélni!”. Meg kellett tanulnom kitörni ebből a kényelmetlen állapotból. Azóta sokkal vidámabb minden. Szeretek gördeszkázó gyerekekkel találkozni és sokukban az a kép marad meg rólam, mint aki ízig vérig a gördeszkázásért él.

Az egyik fiad, Riley is pro gördeszkás. Volt olyan dolog, amit az ő karrierjén keresztül tanultál meg a deszkás iparról? Úgy értem, teljesen más most a helyzet, mint amikor te kezdted. Manapság szinte minden a közösségi média tartalmak „gyártásáról” szól és nem a versenyzésről vagy a szponzorok megszerzéséről.
Azt tudtam, hogy versenyzés nélkül is be lehet futni gördeszkás karriert, csupán azzal, hogy elegendő média tartalmat produkál valaki. Nekem a meglepő dolog inkább az, hogy hogyan alakított ki magának egy közkedvelt egyéniséget. Büszke vagyok rá, hogy ki tudott jönni az árnyékom alól, ami nem volt könnyű feladat. Voltak évek, amikor elbátortalanodott, hogy deszkáznia kell-e és ez nagy mértékben azért volt, mert az én fiamként kezelték és főleg csak ezért kapott nyilvánosságot. Lényegében abba is hagyta a deszkázást, amikor 14 körül volt.

Ez rosszul esett neked?
Inkább elfogadtam. Saját magának kellett rájönnie, hogy mit szeretne. Főleg a motocross érdekelte. És jó is volt benne, de nem volt egy jelenség, úgymond. Emlékszem egy nap éppen hazafelé mentünk autóval a pályáról és arról beszélt, hogy hogyan tudna szponzorokat szerezni a motocross-hoz. Akkor azt mondtam: „Riley, tudom, hogy imádod a motorozást, de szerintem ha életpályát akarsz választani, amihez szponzorok kellenek, akkor a gördeszkázás tűnik a legjobb választásnak, mert a korodhoz képest nagyon jó vagy benne. És ezt nem azért mondom mert én vagyok az apád. Te kitűnsz a deszkások közül. A motocross-t élvezed, de nem jársz versenyekre és nem csinálsz trükköket. De nem akarlak elbizonytalanítani, csak…” Szerintem hallgatott rám.

Meggondoltad, hogy mivel fog járni, ha a saját gyereked a nyomdokaidba lép? És most itt fizikailag gondolom. Hány csontod tört az évek során?
Átgondoltam ezt is, igen. De minden gyermekem tisztában van a saját korlátaival. Hivatalosan csak két csontom tört.

„Hivatalosan”?
Igen. A medencém tört, a koponyám, a hüvelyk ujjam és a könyököm. Számtalan ficamom és zúzódásom volt. És voltak agyrázkódásaim is. Persze, hogy ezeket is figyelembe vettem a gyerekeim esetében. De hogyan is tudnám lebeszélni őket arról, hogy azt csinálják, ami nekem a sérülések mellett annyi örömöt okozott?

Hogy érzed magad mostanában?
Vannak olyan trükkök, amikkel már nem próbálkozom, mert a kockázat jóval meghaladja az elégedettséget amikor bejön. Olyan trükkökről van szó, amik egykor simán mentek, de most már nem nyújtanak annyit. Maximum ha eldöntöm, hogy beadom, rákoncentrálok és csinálok belőle egy utolsót. A legtöbb ilyen trükknél tudom, hogy mi az ára a legapróbb hibának. Végzetes lehet. Így nem vonzanak már. De, hogy hogy érzem magam? Egészségesnek. Mondjuk a nyakam nagyon merev. Talán ez az egyetlen folyamatos problémám, ami nem akar javulni. Tudod, mint amikor szólsz valakinek és az hátrafordul. Na, amikor én hátra fordulok, akkor az jut eszedbe, hogy „Ennek valami baj van a nyakával!”.

Én személy szerint, amikor beadtam egy 720 kickflip-et, eldöntöttem, hogy abbahagyom.
Azért, mert a trükk tökéletesre sikerült, vagy mert megsérültél?

Persze, hogy tökéletes lett.
Akkor ez így sajnálatos. Vihetted volna valamire a gördeszkázással. Én eddig csak 720 heelflip-et láttam és azt is csak egyszer. Szóval, ha beadtad, akkor lehet, hogy van egy NBD-d. (NBD, vagyis Never Been Done, azaz olyan trükk, amit korábban még nem adott be sikeresen senki. Hawk nevéhez számos trükk feltalálása, NBD-je fűződik és 1999-ben ő volt az első, aki megcsinált egy 900 fokos ollie-t félcsőben.)

Igazából soha nem álltam deszkán, de köszönöm a bókot. Legyen az a gördeszkázás vagy az üzlet, mi az a következő dolog, amibe belevágnál?
Még csak most állunk helyre ez után a furcsa év után: júniusban lesz az első közszereplésem. Egy Bitcoin konferencián fogok előadást tartani. Közel 10 éve fektetek Bitcoin-ba. Nem mondhatom, hogy agyon kerestem vele magam, de nem is panaszkodhatok.

„Nem mondhatom, hogy agyon kerestem magam.” Mit jelentsen ez? Milliókat kaszáltál?
Olyasmi. De nem egészen. Nem is tudom, erre mi a jó a válasz. Néhány éve egy részét készpénzre váltottam, amikor felszálló ágban volt. Olyan időszak volt, amikor, őszinte leszek, a karrierem viszont inkább leszállóágban. Úgy három-négy éve nagyon nehéz lett szponzorokat találni. Ezt tudomásul vettem. Én vagyok az egyik legidősebb pro deszkás, aki ebből próbál megélni. Ugyanakkor, úgy voltam vele, hogy még mindig hajtok, még mindig meghatározó személyiség vagyok, de akkor miért nem jönnek össze a dolgok? Foglalkoztatott, hogy mi minden mellett tudnék még kiállni. De közben minden a közösségi média körül forog. Már nem olyan világ van, hogy aláírsz egy három éves szerződést egy autógyártóval. Inkább vannak öt hónapos promóciók éttermekkel vagy üzletláncokkal. Minden megváltozott és én nem igazán tudtam váltani. Messziről szemléltem az egészet, amikor egyszer csak a hobbi projektem, a Bitcoin berobbant. Mondom, legalább lesz egy kis kápénk a karácsonyi ajándékokra. Lényegében ez történt.

Halvány gőzöm sincs hogy működik a Bitcoin. Van valami tipped?
Vásárolj be a pillanatnyi értékcsökkenéskor.

Olvasom a turné-napló könyvedet, amit évekkel ezelőtt írtál. Az az érzésem, mintha nagyon vegytiszta lenne. Tényleg nem voltak húzósabb sztorik, amik nem tűrtek nyomdafestéket?
Dehogyisnem. De úgy érzem, hogy hosszú utat tettem meg a személyiség fejlődés útján. Ezzel azt akarom mondani, hogy szeretek szabályosan játszani még akkor is, ha nehéz. Azok a történetek, amikre szerintem gondolsz, inkább a rock sztár típusú dolgok a tinédzser és huszas éveinkből. Amik közül a legtöbb a nemtörődömségből született és gyakran tiszteletlen volt másokkal és ezt én nem szeretném ünnepelni, legfőképpen nem apaként. Nem lenne túl gusztusos felvágni azzal, hogy ezt meg azt csináltuk, meg tudod, a csajok! Felnőtt, családos ember vagyok.

Változott a gördeszkás kultúra a nemi egyenlőség szempontjából a fiatalkorod óta?
A társadalom változott meg és vele együtt a gördeszkázás is. Akkoriban a deszkázás inkább fiús sportnak számított. Nagyon kevés volt a női deszkás. Az elmúlt 5-10 évben drámaian megváltozott a helyzet a sokféleség és az elfogadás terén, az együttérzés és annak a megértése terén, hogy a gördeszkázás bárki, úgymond, velejárója lehet. A korai idők iróniája az volt, hogy a gördeszkázás elválasztott a társadalomtól. Hogy azért választottuk, mert az más kultúra volt, egy más viselkedésmód, más zene, de ugyanakkor ez a világ még sem fogadott be olyan sokféle embert, ha csak például a nemek közti egyenlőséget is nézzük. Manapság sokkal befogadóbb és fejlődőképesebb. Nagyon érdekes. Egyáltalán az is hihetetlen a számomra, hogy az én koromban még szerves része lehetek az egésznek.

Abba fogod hagyni valaha is?
Ha a képességeim annyira elhalványulnak és már annyira nem fog érdekelni, akkor is talán a közszerepléstől vonulok majd vele vissza. Nem fogom mutogatni, hogy mit csinálok. De még akkor is deszkázni fogok.

---

Az első 900, spontán, egy X-Games verseny zárásakánt.

és az utolsó, 48 évesen:

50 trükk 50 évesen:

fotók: Life Beyond Sport, J. Grant Brittain, Don Arnold