Lehet, hogy erős a címben található kifejezés, de aki látta a filmet, talán érti mire is utalok. Aki pedig nem látta, az nem vesztett semmit, terrabájtnyi jó tartalmat találhat az ember akaratlanul is ha igényes és jó hangulatú deszkázást akar nézni. Mert ez nem az. De nézzük, miről is van szó.
Adott:
-
egy nő, aki férfi akar lenni, ezért fiúként viselkedik, a nevét a neutrális Lee-ről, Leo-ra változtatja és az eddig általam olvasott interjúkban egytől egyig trágárul beszél. Ő Leo Baker. (korábban Lee Baker). Rendkívül vonzó…
-
egy férfi, aki nő akar lenni, ezért többek között szteroid kúrákon esik át, “nőnek öltözik”, de a legkirívóbb módon és úgy is viselkedik. Ő a rózsaszín ködös művésznevű Cher Strauberry.
-
egy férfi, aki férfi akar lenni, de férfiakkal. Ő Stephen Ostrowski. Nem tudni honnan csöppent ebbe a brigádba.
Ezek alapján minden adott egy mesebeli állatorvosi lóhoz. Sikerül is, a névadóhoz méltón összeragasztani vagy összegyúrni egy komplett ars poetica-t. Ami nagyon leegyszerűsítve, a tévedés maximális kockázatával ez: propagáljuk az LMBTQ “értékeket” úgy, hogy közben lehetőleg a földbe tiprunk minél több egyetemes értéket.
A filmben persze a deszkázás a főszerep, de a körítés a lényeg az elmaradhatatlan önkívületi hype-olással. Csak néhány villan(t)ás az ezernyi “jó”-ból: Ostrowski a része előtt a deszkájával összetör egy Monalisa képet, aminek nem rejtett üzenete a klasszikus női szépség porba tiprása. Irányultsága mentén nem nehéz kitalálni, hogy szerinte mi a szépség. Hogy a részét tökéletesnek vélt keretbe helyezze, a végén egy keresztény templom tövében csúszik egy korlátot, majd megfordulva láthatjuk a hátára ragasztott mottót: “Isten kedvenc buzija”. Szó szerint.
Strauberry sem a “lánykori” nevét használja és nem azért mert nincs, de hát mire gondol az ember egy ilyen gyönyörű név hallatán. Rossz az, aki rosszra gondol.
Az internet lehetőséget ad arra, hogy mindenki a nagyközönség elé tárhassa a szemléletét, de ez biztos nem az a film, amit a gyerekeimnek mutogatnék, amikor a gördeszkás világ rendkívül színes egyéniségeiről és spektrumáról mesélek neki, vagy amikor körülnézünk a neten, hogy hogy fejlődtek a stílusok, kik és mit tettek le az asztalra, kiket és miért hívunk legendáknak. Lehet, hogy csak nekem más az igényszintem, de ez a film nem az, aminek a bemutatására annyira várni kellett. 2020 így is elég terhelt volt, nem volt szükség egy újabb cseppre a pohárban. Remélem ez a homokszem nem ragad bele a gépezetbe, mert közel az olimpia valósága, ami minden részletet felnagyít majd és egyáltalán nem mindegy mivel etetjük a tömegeket.
(a tiltott gyümölcs édesebb, gondolom kattintani szeretnél. Én szóltam)
