#107 Soha sem gondoltam, hogy a Hopps ilyen sokáig fog élni.

olvasás: 08:30 perc

Amennyiben a street deszkázás kultúrája a 80-as években született és a 90-es években esett át a tinédzser évein, akkor bizton állíthatjuk, hogy manapság a 40-es éveiben jár: egyre tudatosabb, jobban érdekli a pénzügyi stabilitás és már feladta az álmait, hogy művész legyen. Valahogy így néz ki a fontos kulturális mozgalmak elkerülhetetlennek tűnő életciklusa. Minden valószínűség szerint a gördeszkázásra is ez vár… vagyis várna, ha nem lennének titkos fegyverei. Néhány (nagyon kevés) deszkás végletes ragaszkodása ahhoz, hogy önmagát adja, egyfajta fény volt mindig is az alagút végén, amely kreatív muníciót adott a legtöbbünknek. Erőteljes személyiségek, még erősebb elszántsága jelentette ezt a titkos VALAMIT, amit nem is igazán lehet pontosan körülírni. De ha körül is lehetne, akkor ez a szómagyarázat biztosan hivatkozna Jahmal Williams-re is. Mert ez a valami benne is biztosan él. Az [olyan filmeken  keresztül], mint az Eastern Exposure, a Static IV és még sorolhatnánk, immáron bőven 25 éve is, hogy Jahmal deszkázása, kreativitása és szenvedélye jókora hatással van ránk. És, hogy őszinte legyek, nem gondolom, hogy visszaesne a lendülete az idő múlásával.

Készítettünk már interjúkat korábban is, de nem egy járvány kellős közepén. Hogyan éled meg a karantént?

Eddig jól, próbálom gondját viselni a családomnak. Azon vagyunk, hogy kialakítsunk egy normálishoz közeli napirendet. A feleségemmel otthon tanítjuk a gyerekeket, ami elég nagy feladat.

Tudtál deszkázni is az elmúlt időszakban?

Igen, a kilenc éves fiammal sokat deszkázunk. A kerítésen át belógunk a sulijába, ami már két hónapja zárva tart. Van bent egy kis padka és sima a talaj. Néhány környékbeli kölyök hozott ki íveket és egy korlátot.


Ollie

Ollie

Jól hangzik. Egy kicsit most visszatekerem az időt. 1980-as évek vége, Boston. Hol van éppen a kis Jahmal és min pörög?

A 80-as évek végén, tinédzserként éppen új környékre költöztünk. Épp sikerült kilábalnom a tiszavirág életű banda létből és eldöntöttem, hogy többet foglalkozok azzal, amit leginkább élvezek, a BMX-ezéssel. Imádtam összerakni bringákat, szerettem olvasni a BMX Plus-t, a Freestyler Magazine-t és a Club Homeboy-t.  

Tudom, hogy ez nem mindenkinél így volt, de a 80-as évek végén / 90-es évek elején nemigen volt menő deszkásnak lenni. Téged mi késztetett arra, hogy a BMX-ről átválts gördeszkára?

Mindig is nagyon szerettem mozogni és ha lehet, mindeközben felfedezni a környezetemet. Szegénységben nőttem fel a belvárosban így a pályám az utcai gimnasztikától a break táncon, a graffiti-n és a BMX-en keresztül egyenesen az utcai bandákig vezetett. Szerettem az adrenalint is. Az autókról szaltózás vagy tetőkről ugrálás is benne volt, onnan már csak egy lépés a break tánc, majd a trükkök, és hajmeresztő mozdulatok átültetése BMX-re. Az eleve halálra ítélt fiatal éveinkben az utcai bandák szinte törvényszerű állomásai voltak a szegény afro-amerikai kölyköknek. Sok haverom származott olyan családokból, ahol egyedülálló elvált szülők nevelték őket és nagyon szegény környékeken kellett felnőniük. A társadalmi, politikai és gazdasági elnyomás bennünk a társadalom nagyobbik részével szembeni jogfosztottság érzését termelte ki. Sokan keresték közülünk az elfogadottságot és a kiemelkedési lehetőségeket. Így nem is vettük észre, hogy egy destruktív és rasszista környezet termékeivé válunk. Egy incidens aztán feltette az i-re a pontot. Két őrült arc lenyúlta a Haro Freestyler bringámat. Elborult az agyam, mert ez a bringa volt a büszkeségem, az örömöm és készen álltam egy verekedésre is, ha el kell engednem ha nem. Egy kés lapult a zsebemben, de akkor egy belső hang azt súgta: „Ne húzd fel magad, engedd el.” Emlékszem, hogy az eset után azon gondolkozom, hogy „nekem kell egy deszka, egy gördeszka senki másnak nem fog kelleni a környéken.”

Azta, ez kemény sztori.

Igen, az. Lehet, hogy közhelynek hangzik, de tényleg a gördeszka mentette meg az életemet és vált a kiugrás eszközévé. Boston-ban a 80-as évek végén / 90-es évek elején, a kokain forradalom eléggé beütött. A crack végigsöpört Amerikán, mint a fekély. Ráadásul Boston-ban az utcai bandaharcok is a csúcson voltak. Én pedig mindezeknek a kellős közepén. Hatással volt a családomra, a barátaimra, bárhova néztem. Számomra a gördeszka volt a kimenekülés a gyorsan begyűrűző leépülésből. A deszkázás a szabadságnak egy újfajta érzetét adta, egy új szemléletet, ahogyan a körülöttem lévő világra tekinthetek.


Wallie to 50-50

Wallie to 50-50

Emlékszem, hogy legelőször a 411 videomagazinokban láttalak, de van egy jelenet, ami rögtön előugrik az emlékeimből, ahogy lehátraszaltózol a Love Park szoborról (Philadelphia híres gördeszkás tere volt, egy hatalmas pop-art LOVE felirattal -szerk.) egy verseny után. Hogy jutott egyáltalán eszedbe? Miért csináltad?

Éhes voltam és nagyon kevés pénzem volt azon a kiruccanáson. Chips és üdítő volt a vacsorám. Tudtam, hogy meg tudom csinálni és 250 dollárból elég sokáig ki lehet húzni. Furgonokról és más magas helyekről is dobáltam a hátraszaltókat gyerekkoromban a móka kedvéért. Szerintem nem nagy ügy. (nevet)

Azt nem tudtam, hogy pénzre ment ki a játék! Szóval ismertelek már korábbról, de szerintem az Eastern Exposure 3 – Underachievers (EE3) video volt az, ami komolyan rád irányította a figyelmem. Persze már korábban is letettél sok mindent az asztalra.

Sokat turnéztam Mike V-vel (Mike Vallely -szerk.) és Ed Templeton-nal. Az ő cégüknél, a Television-nél hajtottam a 90-es évek elején. Előtte is volt pár deszka szponzorom, de ezek közül a TV (Television) volt a legismertebb talán és náluk lettem pro is. Betettek pár hirdetésbe is. A TV felbomlása után a Toy Machine-nál is hajtottam. Bejártam velük szinte egész Amerikát. Ed közben számos pro modellt hozott ki nekem. Szóval igen, aktív voltam az EE3 idők előtt is.

Úgy tűnik, mintha minden mai deszkás, aki csak egy kicsit is reflektorfénybe került elindítja a saját brand-jét. Amikor annak idején elkezdted a Hopps-ot, keveset lehetett hallani olyanról, hogy valaki indít egy kis brand-et a nagyágyúkkal szemben.

2007-ben indult a Hopps és igen, elég rémisztő volt. Halvány gőzöm sem volt arról, hogy mit kell egy céggel csinálni, hogy fog futni az üzlet. Volt egy csomó kreatív ötletem megfűszerezve a deszkázással, ami folyamatosan mozgásban tartott. Mindemellett rengeteg inspirációt kaptam Mike-tól és Ed-től, ahogy néztem, hogyan csinálják, úgy hogy elérkezettnek láttam az időt, hogy magam is megpróbáljam.


Varial heelflip

Varial heelflip

Gondoltad volna akkor, hogy a brand még 2020-ban is élni fog?

Nem volt annyira menő 2007-ben egy új brand-del előállni. Nem álltak velem szóba a skateshopok. Kiábrándítóak voltak akkoriban a (befolyásos) emberek a deszkás iparban. Aztán jött a 2008-as gazdasági válság. Nagyon nehéz idők voltak. A lakásomból postáztam a csomagokat a 38 fokos fülledt new york-i kánikulában. Soha sem gondoltam, hogy a Hopps ilyen sokáig fog élni. És szuper hálás vagyok mindazon keveseknek, akik mindvégig hittek bennem. Ez a hit és a folyamatos bátorítások segítettek abban, hogy tovább csináljam. Mint pl. az a UPS-es futár srác, aki segített a dobozokat cipelni 4 emeletnyi lépcsőn, talpig leizzadva csak mert szerinte olyan vagány és inspiráló neki, hogy én a saját gördeszkás cégemet csinálom. Sokkal tartozom mindazoknak, akik bármit is hozzátettek ahhoz, amit a brand képvisel. Rengeteg tehetséges művésszel találkoztam az évek során, deszkásokkal, fotósokkal, filmesekkel, grafikusokkal, illusztrátorokkal. Köszönöm!

Nemrég jelentettétek be, hogy bővült a Hopps csapata. Sok új és fiatal arc. Elsősorban mi alapján döntötök, amikor egy új deszkást emeltek be a családba?

Mindenekelőtt a deszkázást nézzük, de csak ez nem minden. Végül is mindannyian emberek vagyunk. Lényeges, hogy milyen a kapcsolatokat sikerül csapaton belül kiépíteni és hogyan boldogulnak az egyének a többiekkel. Próbálok mindig arra figyelni, hogy egy új tag mit tud hozzáadni az egészhez. A Hopps-nál mindenki egy egyéniség és mindannyian tiszteletben tartjuk ezt a másikban. Sokat tanulunk egymástól és közösen megyünk át bizonyos élethelyzeteken. De mindig is érezhető volt, hogy a gördeszkázás iránti szeretet a kötelék köztünk.

Mik a tervek a közeljövőben?

Van pár ötlet, például egy teljes hosszúságú film, ami téma közöttünk. Mindenki újabb és újabb és hosszabb videókra kíváncsi tőlünk. Erre oda kell figyelni. Ami engem illet, szeretnék kidobni egy-két videó részt. Illetve szeretnék a munkáimból is publikálni néhányat a Hopps-on keresztül, amire szintén lenne igény. Szeretnék pár egyéni kiállítást is.

Én is úgy gondolom, hogy a művészetedből többet is mutathatnál.

Folytatni akarom a művészeti oldalt is. Ez az életem másik nagy szenvedélye. Éget belül és ki kell, hogy fejezzem.

Szerinted más deszkások mit meríthetnek a te gördeszkázásodból?

Újra mondom, bármi, amit a gördeszkámon teszek, és segít másokat ösztönözni arra, hogy kreatívak legyenek, hogy folytassák, amit csinálnak, nekem megtiszteltetés. Mindig is az volt a szándékom, hogy vissza is adjak a kultúrának, mert én nagyon sokat kaptam a gördeszkázástól.


Layback Wallie 180

Layback Wallie 180

forrás: Solo Mag

Jahmal-lal kapcsolatos további írásaink:

#96 Dial Tone || Dial 215

#72 Hopps || Into The Sun

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük