cikk: 08:30 perc olvasás
videó1: 02:50 perc
videó2: 01:16 perc
Josh Harmony hosszú évek óta nem él a köztudatban, pedig mozgalmas és kreatív életet él. A Toy Machine pro-ja korábbi csípő sérülése miatt vonult háttérbe. Itt most több interjú összegyúrt és szerkesztett változatát közöljük.
Josh Harmony halkszavú és mindig kedves ember, még ott is ahol ordítania kellene. Gördeszkás, zenész, művész, apa és szellemi ember, aki szereti embertársait. Úgyhogy beugrottunk hozzá, zenéltünk, diskuráltunk és kérdezgettük: milyen a Toy Machine-nál hajtani, milyen gyerekkora volt, milyen banda a Freckles és hogyan tudnák a kreatívak jobbá tenni a világot.
What Youth: Hol nőttél fel?
Josh Harmony: Úgy nőttem fel, hogy folyton költöztünk. A szüleim Santa Monica-ban házasodtak össze és itt is kezdték el a közös életüket. Gyerekkoromban apámat sokszor áthelyezték a munkája miatt, így nem is voltam Dél Kaliforniában hat éves koromig. Cincinatti-ben születtem és hatéves koromban költöztünk Kaliforniába, amikor apámat ide irányították. Úgy 14 éves koromig éltünk itt. Ezután Chicago-ba mentünk, Illinois-ba, ahol 17 éves koromig éltem. Ekkor a szüleim visszaköltöztek Kaliforniába én pedig elküldtem a Toy Machine Skateboards-nak a deszkás videóimat. Maga Ed Templeton hívott fel, hogy tetszenek neki. Aztán korengedménnyel leérettségiztem, hogy elkezdhessek turnézni a Toy Machine-nal.
WY: Vissza tudsz emlékezni az első művészeti alkotásra, amin gyerekként dolgoztál?
JH: Mindenki művészkedik gyerekkorában, de hét vagy nyolc évvel ezelőttig nem igazán érdekeltek az ilyen dolgok. Számomra a gördeszkázás volt az, amin keresztül minden feltárult. Egyszer apám megkérdezte, hogy mit szeretnék karácsonyra. Amint elmondtam, már indultunk is egy új skateshopba, a Blast-ba (nevet). Ami már nincs ott Claremont-ban. Szóval átautóztunk oda, az eladó segített kiválasztani egy deszkát. Onnantól fogva, a gördeszkás videókon keresztül megismertem egy csomó jó zenét és minden megváltozott. Az első jelentős alkalom, amikor érdekelni kezdett a művészet, Barcelona-ban volt egy Toy Machine turnén, ahol elmentünk egy Robert Frank tárlatra és volt ott egy Andy Warhol kiállítás is vele egy időben. Mindkettő rendkívül szemnyitogató volt. Korábban, a középiskolában egy művészet tanárom, aki egy fantasztikus ember volt, próbált bennünket ráhangolni a szép dolgokra.
WY: A Programming Injection megjelenésével, mit gondolsz a Toy Machine évek alatt végbement metamorfózisáról?
JH: Megtiszteltetés, hogy benne vagyok a csapatban és részese vagyok a történetének. Ed a lángelme a háttérben, remek zenei ízléssel és erőteljes művészeti irányultsággal. Ed a nyers deszkázást importálja a csapatba. Megvan az a képessége, hogy kiválassza a maga fura világába az olyan deszkásokat, mint Daniel Lutheran, CJ (Collins) vagy Collin (Provost) és ez a sikere kulcsa. Minden idők legjobb deszkásai vannak itt. Tudom, hogy Ed olyan irányba viszi a céget, ami gyümölcsöző.
ET: Kik voltak a gyerekkorod deszkás ideáljai? És kik azok ma?
JH: Bárki, aki a Tum Yeto-hoz (a Toy Machine, a Foundation és a Pig Wheels disztribútora -szerk.) tartozott, király volt. Azok a régi Foundation videók, és természetesen a (Toy Machine) Welcome to Hell videója. A Girl Mouse is fantasztikus volt. Tulajdonképpen ma is ugyanezeket a táborokat szeretem. Vannak bizonyos dolgok, amiket szeretünk az egyes emberekben, nehéz lenne kiválasztani csak egyet-egyet. Sok ember stílusát szeretem, a karakteres személyiségeket. Lehetsz nagyszerű gördeszkás, a legfantasztikusabb trükkökkel, de sokaknak ez nem elég érdekes. Aztán jön valaki, akinek nincs ott minden trükk a tarsolyában, de azoknak van stílusa. Őket tízszer érdekesebb nézni és tízszer több a vele járó életérzés. Ezt nem lehet utánozni. A gördeszkázásban ez az egyik legjobb dolog.
WY: Van más olyan hatás is a gördeszkázáson kívül, ami táplálja a kreativitásod?
JH: Minden egyes alkalommal, amikor ellátogatok egy múzeumba feltöltődök és általában úgy jövök haza, hogy festenem kell. Vannak időszakok, amikor nagyon-nagyon rajta vagyok, hogy alkossak. Valamit például meg akarok csinálni, de közben a gondolataimban már máson kattogok. Egy inspiratív időszakban, ha támad egy ötletem, azt meg kell valósítanom, ki kell dolgoznom. Általában akkor kapok kedvet a festésre vagy a zenéhez, amikor találkozok valamivel, ami újdonságnak tűnik nekem, ami nagyon friss. Lehet az egy album, egy dal vagy egy festmény. Van amikor hosszasan dolgozom egyetlen festményen. Szeretem például más alkotók olyan munkáit, mondjuk Margaret Kilgallen-ét, amelyek mindig is az alkotásra ösztönöztek. Vagy vannak olyan egy könyvek, melyeket ha lapozgatok, rögtön kedvem támad festeni.
WY: Dolgoztok valami újon a Freckles-szel?
JH: Mindig vannak félkész dalaink. Mike közben sokat filmez, de jó lenne már újra összejönni. Várjuk ki a végét.
KP: Mikor kezdtél zenélni?
JH: Kb. ugyanakkor kezdtem el gitáron játszani, mint amikor deszkázni, úgy 1993. környékén. Mindig is igyekeztem komolyan venni, de a fordulat 2009-ben történt. Egy Toy Machine turnén elég rosszul estem a jobb fenekemre és gyakorlatilag tönkrement a jobb csípőporcom. Az első két orvos, akikkel beszéltem azt mondta, hogy csípőprotézisre lesz szükségem és egy életre felejtsem el a deszkázást. Azt is mondták, hogy számítsak arra, hogy 5-10 éven belül tolószéket kell majd használnom, amikor elkopik a protézis. Lesújtott a hír, amiből a zenében és a dalok írásában kerestem a feloldódást. A második fiam születésekor kicsit kétségbe voltam esve emiatt és nem tudtam mitévő legyek. Korábban turnékra jártam, korlátokra ugráltam most pedig még a cipőmet sem tudom bekötni, mert a csípőm tele van csavarokkal. Borzasztó volt. Egy balul sikerült műtét után következett egy újabb, úgy nevezett csípő megújító beavatkozás, aminek az eredményeképpen újra deszkázhatok. Nagyon hálás vagyok ezért.
WY: Hogyan segített a hit a személyiséged alakulásában?
JH: Hiszek Jézusban, mint Uramban és Megváltómban. Furcsa, amikor ez emberek nem ismerik a kereszténységet, vagy van róla egy kialakult képük és ez alapján alkotnak véleményt. Az én életemben a kereszténység a szabadságot jelenti. Nehéz lenne ezt egy rövid interjúban kifejteni, de ha nem így gondolnám őszintén, már rég nem érdekelne az egész. Az élet sokszor lehangoló és nehéz tud lenni. Ami engem stabilan tart az az, hogy a szívem belekapaszkodott az Istenbe vetett hitembe és a jövőbe vetett reménységbe. Erre a mankóra szükségem van. Ezen túl is van reménység, hogy újra fogunk találkozni a szeretteinkkel, családtagjainkkal, barátainkkal, akiket elvesztettünk. Megnyugtató dolog ismerni Isten kegyelmét, amire nekem nagyon nagy szükségem van. Sokszor mégis nehéz erről beszélni. A mindennapjaimban, nyíltan beszélek erről, persze attól függően, hogy mások mennyire nyitottak rá. De nem akarom azt a benyomást sem kelteni, hogy másokra erőltetem a hitemet. Ha gyerekkoromban valaki erőltette volna, hogy deszkás legyek, valószínűleg soha sem lettem volna az. Viszont számomra a hitem Krisztusban olyan nagy szabadságot hozott, hogy kár lenne erről nem beszélni, pláne ha rá is kérdeznek. A Biblia azt mondja, „Legyél kész mindenkinek válaszolni, aki a benned lévő reménység felől érdeklődik.” Nekem ez a reménység maga Krisztus. A mai kultúránkban ez kifogásnak, gyengeségnek vagy bolondságnak számít. Pedig ennek van igazán értéke, már csak azért is, mert szembe megy a kultúrával. Ha másokat részesítesz előnyben magad helyett és Istent teszed az életed első helyére a rangsorban már ez magával hozza a mögöttes reménységet és nem az elmúló dolgokra irányítja a figyelmedet.
WY: Tetszik ez a fajta példamutatás.
JH: Nem volt ez mindig olyan könnyű. Néhány évvel ezelőtt elértem egy mélypontot az életemben. Küzdelmeim voltak, mert kiegyeztem ennek a világnak a gonoszságával és lecseréltem rá Istent, aki jó. Hála Istennek, Isten kegyelme ott volt, kivezetett engem a mélypontról és újra találkozhattam Vele, amitől újra kiegyensúlyozott lettem. Bátorítok mindenkit, aki a depresszióval vagy a magánnyal küzd, hogy kérjen segítséget Jézustól.
WY: Új projektek?
JH: A zenéből nemigen lehet megélni. Ennek ellenére késztetést érzek a zenélésre és, hogy képezzem magam benne. Rohamosan nőnek a gyerekeim így rájuk kell most figyelnem. Úgy érzem, hogy ebben a mókuskerékben a felüdülés a művészet. Szeretném ha a fiaim is megtalálnák önmagukat, és segíthetnék kibontakoztatni a tehetségüket. Látni őket, ahogy felnőnek és jó emberekké válnak.
WY: Meg szeretnél még osztani velünk valami életbölcsességet?
JH: Ne engedd, hogy a skatulyák vagy előítéletek eltereljék a figyelmedet arról ami jó, szép és hasznos, vagy arról, ami a felszín alatt van. Nagyon hálás vagyok a reményért. Különösen Krisztussal, aki elérhető ma is és arra bíztatok mindenkit, hogy ne zárkózzon el tőle.
fotók: What Youth
forrás: Kingpin, TWS, What Youth
A #switch rovatban eddig róluk írtunk:
|| A Thrasher oldalán jelent meg egy Aaron Herrington-nal készült interjú, amelyben korábbi alkohol függőségéről beszél.
#switch – letisztult életek 1. – Aaron Herrington győzelme az alkohol fölött
|| Jamie Thomas sem mai gyermeke a deszkás világnak, bár karrierje már több, mint 20 éve tart. A Zero és 3 tinédzser apja megdöbbentően őszinte mérlege az eddigi pályájáról.
#switch – letisztult életek 2. – Jamie Thomas a kapuzárási pánikról
|| Ebben a részben Brian Sumner meséli el, hogyan vált egy liverpooli srácból a Tony Hawk Birdhouse-ának projává, majd hogyan találta meg újra az élete értelmét Jézus Krisztusban.
#switch – letisztult életek 3. – Brian Sumner hite
|| Interjú Elissa Steamer-rel, az első női pro deszkással, aki korábbi alkoholfüggőségéről beszél.
#switch – letisztult életek 4. – Elissa Steamer
|| Ha mersz segítséget kérni, megkapod a helyes útmutatást – állítja a legenda, Guy Mariano.
#switch – letisztult életek 5. – Guy Mariano
|| 50. jubileumi bejegyzés Kanye West-tel.
#S-KAranTEn – #50…50!!!
|| Ebben az írásban a New York-i nagyágyút, Tyshawn Jones-t láthatjuk egy kicsit más szemszögből.
#switch – letisztult életek 6. – Tyshawn Jones
|| A Chocolate pro, Rich Mulder utóélete.
#switch – letisztult életek 7. – Rich Mulder
